Kiforgatható gyermekülés

A budapesti Guruló műhelyben számos gyermek segédeszköz bérelhető, vagy a szülők és terapeuták igényei alapján alakítanak át eszközöket. Az elmúlt évek során szánkóra vagy kerékpárra gyermekek részére készült ülőmodul került; szintén gyakori, hogy kerékpár pedálra kell adaptálni a bokaizület-merevítőt. Nem egyszer fordult elő, hogy egyéni igények alapján új eszközt készítettek a műhely szakemberei – elsősorban gyermek járást segítő eszközöket.kifordítható gyerekülés

 

Műhelyünkben második alkalommal készül kiforgatható gyermekülés gépjármű hátsó ülésére adaptálva. Minden alkalommal az adott autó méreteihez és az igényekhez igazított szerkezetet készítenek el műszerészeink. A gyári gyermeküléshez kiforgatható talapzat készült, amelyet az autó hátsó ülésére adaptáltak. Az autóba és a gyermekülésbe épített biztonsági övek stabilitást kölcsönöznek az eszköznek. A megrendelő család igényei alapján fontos volt, hogy kivehető szerkezet készüljön.

A gyermek fejlődését figyelembe véve a következő másfél évre biztosan megoldott a fogyatékos gyermek ki- és beültetése az autóba. A kiforgatható állványról leszerelve és új ülést elhelyezve ismét használható a műszerészek által készített eszköz.

 

kifordítható gyerekülés

A gyártási folyamat fontos elemét képezi a folyamatos konzultáció és kipróbálások. A 10.000 Ft-os árban az ügyfélnek számtalan lehetősége van az észrevételeinek, megjegyzéseinek átbeszélésére, amelyet munkatársaink felhasználnak a kivitelezés és az utólagos konstrukciós hibák kiküszöbölése során.

Közösségi megosztás