Szívlapát című műsor, 2014. június 4-én, Földesi Erzsébettel, Riporter: Novák Péter

NP. Társadalmi szerepvállalásról és más egyéb témáról lesz szó a riportban. Köszöntöm Önöket.

 

NP. Itt van velem Földesi Erzsébet a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének elnöke, aki egy új intézményes központ felavatásáról beszél majd. A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete létrehozta Magyarország első Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpontját. Üdvözlöm Erzsébet.

 

FE. Üdvözlöm a hallgatókat.

 

NP. Még mielőtt ennek az intézmény működéséről, vagy egyáltalán a tartalmáról, illetve segítő szándékáról beszélnénk. Néhány szót ejtsünk az egyesületről is, hiszen egy több évtizedes múltról van szó, több mint 20 csoporttal működnek, de leginkább a filozófiája tetszik, hogy semmit rólunk nélkülünk. Ami egyébként szerintem egyrészt demokrácia egyik alapvető játékszabálya lenne. Másrészt pedig, személyes tapasztalatom a mozgássérült, kerekes-székes barátaim mesélnek arról, hogy egy adott szituációban például ők jelen vannak, de egyes szám harmadik személyben beszélnek róluk. Ami azt gondolom, hogy egy rosszul értelmezett kommunikáció, amikor az empátiánkat és az érzékenységünket nem tudjuk jól kifejezni. A többségi társadalom bizony küzd ezzel a problémával, hogy a mozgássérülteket, fogyatékkal élőket hogyan kéne megszólítani. Mi az egyesület feladata, miben tudnak segíteni az érintetteknek?

 

FE. Először is üdvözlöm a hallgatókat. Mi már 1977 óta létezünk. Nagy múltunk van. Először közösségformálásért jöttünk létre. Különböző csoportok rendszeresen összeültek, megbeszélték egymás problémáit. Aztán fejlődött a közösség és érdekképviseleti szervezetté alakultunk. Ma már az önkormányzatoknak vagyunk partnerei és megpróbáljuk befolyásolni, hogy helyi szinten milyen intézkedések történjenek a fogyatékos emberek érdekében.

 

NP. Milyen a kommunikáció az Önkormányzatokkal? Ők keresik önöket, vagy Önök fordulnak feléjük, hogy ha valami fejlesztésről van szó.

 

FE. Azért mi megszoktuk azt, hogy, ha mi nem megyünk, akkor nagyon nehezen jönnek hozzánk, de nem adjuk fel és megyünk. Különbözőek a kerületi önkormányzatok. Vannak, akikkel nagyon jó a viszonyunk, és nagyon szorítkoznak a helyi szervezeteinkre. Vannak, akikhez nekünk kell menni, de mindenki tud rólunk. Tehát, ha valami segítség kell, ami éppen a mozgássérülteket érinti, én azt gondolom, akkor megtalálnak bennünket.

 

NP. Meglehetősen hiányolom én az állami szerepvállalást a mozgássérültek és a fogyatékkal élők életében. Különösen abban a tekintetben, hogy több százezer ember érintett, és ha a családtagokat számoljuk, akkor legalább egy millió ember az országban, ez az összlakosságnak a 10 %-a. Ennek cáfolata tulajdonképpen a mostani esemény, miszerint az Egyetemes Tervezés Információ és Kutatóközpontot megnyitották, hiszen ha jól tudom, ebben állami szerepvállalás is volt. De magát a fogalmat magyarázzuk meg a rádióhallgatóknak. Mit jelent az egyetemes tervezés?

 

FE. Az egyetemes tervezés azt jelenti, hogy mindenkire tervezzünk. Úgy tervezzünk, hogy az, mindenkinek jó legyen. Ma a társadalom még úgy gondolkodik, hogy a kerekes-székes azért nem tud felszállni egy autóbuszra, mert ő kerekes-székes. Nagyon kevés ember fejében fordul meg az, hogy ugyan már a tervező miért nem úgy tervezte meg ezt a buszt, hogy azt kerekes-székesek is tudják használni.

 

NP. Ilyen értelemben arra törekszünk, hogy ne akadálymentesítsünk, hanem hogy eleve ne legyen akadály.

 

FE. Így van. Eleve ne legyen akadály, tehát a tervezés kezdetétől vegyék figyelembe a fogyatékos emberek szempontjait. Sőt az egyetemes tervezés, bár a fogyatékos ügyből nőtte ki magát, gondol a balkezesekre, az idős emberekre, az alacsonyakra, a magasakra, a nőkre, a férfiakra. Hiszen mindenkinek különböző szempontjai vannak, és mi azt gondoljuk, hogy egy igazi tervező, amikor leül és elkezd tervezni, akkor nemcsak a nagy átlagnak az igényeit nézi, mert ki az átlag? Egyre kevesebb ember fér ma már bele az átlag kategóriájába. A tervezőnek mindenki szempontját kell nézi, köztük a fogyatékos emberekét is.

 

NP. Mik ezek a szempontok?

 

FE. Ugye, a fogyatékosság eleve egy gyűjtőfogalom. Itt a látássérültség, hallássérültség, mozgássérültség, autizmus, értelmi fogyatékosság ez mind ide tartozik. Mindenkinek különböző szempontjai vannak. Pl. az értelmi sérülteknél, hogy könnyen érthető szöveg legyen, egyszerű nyelvezetet használjunk, piktogramokat használjunk. Ugye a hallássérülteknél a hallható információt láthatóvá kell tenni, hogy ő hozzá is eljusson. A látássérültnél érzékelhetővé kell tenni az információkat. A többségi társadalom csak azt gondolja, hogy a-tól b-ig csak egyféleképpen, két szemet használva lehet eljutni, holott vannak taktilis jelek, amelyeket a látássérültek is tudnak használni. A többségi társadalom azt gondolja, hogy kommunikálni csak szavakban lehet, hanggal lehet, ugyanakkor a hallássérült emberek jelnyelvet használnak, és ragyogóan megértik egymást. Vagy azt gondoljuk, hogy a-ból b-be csak két lábon lehet eljutni, holott el is lehet gurulni, hogy ha megvannak erre a feltételek.

 

NP. Nem akarok cinikus lenni, de akkor a többségi társadalomnak egyszer csak le kellene ülni, gondolkodni ezen, és ha végiggondoljuk ezt az érintettséget, akkor előbb utóbb mi is rájövünk a válaszokra, tehát nyilván egy ilyen intézmény ebben segít.

 

FE. Így van, mi azt gondoljuk, hogy a fogyatékos embereknél jobban nem tudja megfogalmazni senki sem, hogy mik a mi igényeink. Egy épkézláb ember hiába ül le otthon, és töri a fejét, hogy mi kell egy mozgássérültnek, nem tud rájönni mindenre. Nyilván valamit ki tud gondolni, de azért nem teljes körűen. Mi azért vagyunk, és ez az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpont azért van, hogy szakértői tanácsot adjon azoknak a tervezőknek, akik nyitottak arra, hogy ne csak a nagy átlagnak tervezzenek, hanem mindenkinek tervezzenek. Én azt gondolom, hogy a társadalmi befogadás egyik legolcsóbb eszköze az, hogy eleve úgy tervezünk meg dolgokat, hogy az a felhasználók lehető legszélesebb köre számára alkalmas legyen, és akkor nem kell arról beszélni, hogy a fogyatékos emberek milyen sokba kerülnek a társadalomnak. Ez így nem fair, és nem is igaz. Van egy olyan módszer, hogy ha a tervezők már eleve ugyanúgy, mint az esztétikát például, már az első szempontok között szerepeltetnék a mi szempontjainkat, akkor olyan eszközök jönnének létre, amelyek mindenki számára alkalmasak. Egyébként ez a központ azt tűzte ki feladatául, hogy bemutatja azokat a kereskedelmi forgalomba kapható termékeket, amelyek kielégítik a mi igényeinket is, meg az épekét is, a többségi társadalomét is. Megmutatva, hogy nem utópisztikus, amiről mi beszélünk, hanem megvalósítható. Amerikában, 1990-ben már elkezdődött ez a tervezési módszertan, ennek a kidolgozása, pusztán azért, mert a közbeszerzési törvényük előírta, hogy a közhivatalokba nem szabad olyan berendezést vásárolni, közbeszerezni, a köz-pénzéből beszerezni, amely pl. a fogyatékos embereket kizárná ennek a használatából. Mit csinált az ipar? Nem vált külön, hogy most az épeknek gyártunk eszközöket, meg külön a fogyatékos embereknek gyártunk eszközöket. Pl. ha megnézünk egy számítógépet, az már úgy van megtervezve, hogy az a fogyatékos embereknek is jó. Hiszen, ha megnézzük azt a funkciót, hogy akár 64-szeresére lehet már a betűket nagyítani, akkor elmondható, hogy ez egy olyan funkció, ami a látás sérültek igényét kielégíti. Vagy benne olyan funkció, amely kiváltja a Ctrl-Alt-Del billentyűt, amelyet egymás után le kell nyomni. Ezt hogy valósítja meg az, aki, egy a fejére erősített kopogtatóval használja a számítógépet? Pl. az Apple gépekben már benne van, nagyon régen beépítették ezeket a funkciókat.

 

NP. Erzsébet – egy rövid zene után – akkor szerintem mindezt, amit most teoretikusan, vagy filozofikusan megfogalmaztunk, ültessük át a gyakorlatba az intézmény aspektusából nézve.

 

NP. Földesi Erzsébet a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének elnöke továbbiakban is a vendégünk, akivel a zene alatt sem hagytuk abban a beszéltetést. Hiszen az egyesület létrehozta Magyarország első Egyetemes Tervező Információs és Kutatóközpontját, ha jól veszem ki a szavaiból, akkor tulajdonképpen ez az intézmény a többségi társadalomnak is szól. Sőt, hát azt gondolom, hogy azt kikövetkeztetheti mindenki, hogy egy érintett mit kap ettől az épülettől, a rendszertől, ettől a háttértől, de mit kínál ez a többségi társadalomnak?

 

FE. Nincs érdekellentét egy többségi társadalom és fogyatékos emberek között. Ha abból indulunk ki, hogy egy távirányítót egy ágyban fekvő beteg számára terveztek meg, hogy ne kelljen neki kiszállni az ágyból, (mert nem tud) és Ő távolról irányítja a TV-t. Ma már ez minden háztartásban jelen van, és mindenki kényelmét szolgálja. Amit mi kínálunk itt az, egy tervezői tesztcsoport, amely különböző fogyatékossággal élő emberből áll. Látássérült, hallássérült, mozgássérült munkatársunk van, akik készen állnak arra, hogy tervezők számára pusztán a saját mindennapjaikból szerzett szakértelmük, tapasztalatuk, alapján elmondják, hogy egy tárgyat hogy kell megtervezni úgy, hogy az a fogyatékos embereknek is, és az épeknek is jó legyen.

 

NP. Tehát úgy tűnik, hogy az oktatásban is fontos szerepet tölthet be ez az intézmény, hiszen hiánypótló.

 

FE. Így van. A Budapesti Műszaki Egyetemmel már van együttműködési megállapodásunk. Van olyan kurzus, ami speciális igényű tervezőknek szól. Indított az egyetem egy ilyen kurzust, és annak a diákjai már odajöttek hozzánk, és megmutattuk nekik, hogy a fogyatékos embereknek milyen igényeik vannak. Azt gondolom, hogy nagyon fontos az, hogy egy tervező ne az asztal mellől döntse el, hogy mi kell egy fogyatékos embernek, mert akkor nagyon nagyot hibázhat. Az kell, hogy Ő eljöjjön hozzánk, megnézze, hogy mik a mi a képességeink, mi örömmel megmutatjuk ezeket, és úgy tervezzék meg a dolgokat, hogy azok számunkra is jók, mások számára meg kényelmesek legyenek. Mi úgy szoktuk mondani, hogy ami számunkra elengedhetetlen, nélkülözhetetlen, az, mások számára kényelmes. Nem másra vágyunk, nem szeretnénk privilégiumot, csak ugyanúgy szeretnénk használni egy poharat, mint bárki más. Pl. látássérült, vakok számára probléma az, hogy meddig öntse a poharát vízzel, vagy forró teával. Hogy tudja ezt megállapítani? Beledugja az ujját, de ha forró a tea, akkor hova dugja a kezét? Nálunk bemutatunk olyan vízszintjelzőt, amely jelzi, amikor a víz, vagy a folyadék a pohárban bizonyos szintet elér. Ez egy apró kis kütyü, amely jelzést ad a látássérült ember számára, hogy hol tart a vízszint a poharában. És ez egy pici kis kütyü, ami olcsó, de bármilyen pohárra rátehető. Mi itt a lényeg? Az, hogy nem kell külön poharat legyártani érzékelővel, a hétköznapi termékeket, a hétköznapok számára megtervezett termékeket a látássérültek is használhatják nagyon pici kiegészítővel. Ugyanígy vagyunk a számítógépekkel. Van, aki speciális egeret igényel, de ez a speciális egér megkapható 6000 Ft-ért, és egy többségi számítógépre rácsatlakoztatható, nem kell legyártani speciális számítógépet. És pont erről beszélünk, hogy nem szeretnénk speciális tárgyakkal körülvenni magunkat. Drágább, hiszen nem tömeggyártásból jön ki, ebből kifolyólag nem versenyképesek az áraik, hogy ha pedig a többségi termékek nekünk is megfelelően vannak kialakítva, akkor a terméket mi is tudjuk használni.

 

NP. Ilyen szempontból a központot ajánlhatjuk nem csak a tervezőknek, hanem a gazdasági élet összes szereplőjének, a kereskedelemnek is, hiszen lehet, hogy egy piaci rést találunk meg abban a felhozatalban, azokban a termékeknek. Ez egy jó ötlet lehet bárkinek, aki mondjuk, kereskedelemmel foglalkozik, megszólítja a társadalmi rétegeket.

 

FE. Egy munkahely, aki már eleve úgy rendezi be a szobáit, hogy bárki számára alkalmas legyen, ő nagyon jó mintát kap a mi irodánkban, mert mi megmutatjuk azt, hogy, hogy kell kinézni egy irodának, ahhoz hogy bárki számára alkalmas legyen. Ezért, ha jelentkezik hozzá egy fogyatékos ember, akkor neki nem kell utólag átalakítani az irodát. Vagy, ha egy meglévő munkatárs veszíti el valami oknál fogva a munkaképességét, akkor ő meg tudja tartani azt a munkatársat, hiszen eleve az irodája úgy van kialakítva. Tehát tudunk tanácsot adni tervezőknek, akik éppen elkezdenek egy terméket tervezni. Garantáljuk, hogy a felhasználók nagyobb körét fogja kiszolgálni a terméke, mintha nem veszi figyelembe a mi igényeinket. Hiszen a fogyatékos emberek és családjaik és az őket kiszolgáló intézmények mind azt a terméket fogják megvásárolni. Ajánljuk a központunkat azoknak, akik olyan munkahelyet akarnak kialakítani, hogy mindenki számára alkalmas legyen. Nagyon szép, modern központunk van, nem kell ortopédiát elképzelni, mert nem jár együtt a kettő. A fogyatékos embereknek, pedig a Központban be tudjuk mutatni, hogy melyek azok a termékek, amelyek őket is kiszolgálják.

 

NP. Lesz-e oktatási program. Most, az jutott eszembe, hogy ha osztályfőnök lennék, biztos elvinném az osztályomat ide.

 

FE. Persze, bárkit szívesen várunk, hiszen terjeszteni akarjuk ezt a szemléletet.

 

NP. Hát akkor már csak arról beszéljünk, hogy hol van ez a központ.

 

FE. Igen. Ez a Lurdy Házban található, a Lurdy Ház III. emeletén. Az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpontra, ha valaki rákeres az Interneten, akkor megtalál bennünket, és bárkit szívesen látunk. Kérjük, hogy jelezzék, hogy jönni akarnak hozzánk.

 

NP. Földesi Erzsébettel beszélgettünk a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének elnökével, egy Magyarországon biztosan egyedülálló intézményről, helyszínről, kutatóközpontról, amelynek a piaci realitása és valósága is borzasztóan fontos. Hiszen nagyon sok az érintett és a többségi társadalom is igazán odafigyelhetne ezekre a problémákra. Köszönöm szépen, hogy itt volt velünk.

 

FE. Én is köszönöm szépen.

 

A riport hanganyaga itt elérhető:

 

 

Foldesi Erzsébet és Novák péter a rádió stúdiójában

 

forrás: Gazdasági Rádió

Közösségi megosztás