Díjátadás az Országházban

Budapest nyolcadik, tizenharmadik, tizenötödik kerülete, valamint Dunaújváros Mórahalom, és Vác kapta idén a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) Befogadó Magyar Település díját. Az elismerést Kövér László házelnök és Földesi Erzsébet, a FESZT elnöke adta át április 8-án az Országházban.

A FESZT kétévente ír ki pályázatokat magyar települések számára azzal a céllal, hogy díjjal jutalmazza azokat, amelyek az elmúlt öt évben számos intézkedést tettek annak érdekében, hogy a helyi közösségekben a fogyatékos személyek társadalmi befogadása erősödjön. Az elismerést 2012-ben és 2014-ben hét város kapta meg.
Ez évben az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpont készítette elő az önkormányzatok számára kiírt befogadó település pályázatra beérkező dokumentumokat. Idén először két kategóriában osztották ki a díjakat, melyről a FESZT elnöksége döntött.
2016-ban pályázhattak ugyanis mind az 50 ezer lakos alatti, mind az a fölötti települések, beleértve Budapest kerületeit is. Az 50 ezer feletti lakos kategóriában három budapesti kerület: a nyolcadik, a tizenharmadik és tizenötödik nyerte el a díjat, az 50 ezer alatti lakos kategóriában pedig Mórahalom, Dunaújváros és Vác.

Budapest, 2016. április 8. Kövér László, az Országgyûlés elnöke (b4) a díjazott kerületek, illetve települések képviselõivel, balról jobbra: Csányi László, Mórahalom alpolgármestere, Schilling Judit, a Dunaújvárosi önkormányzat esélyegyenlõségi referense, Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, Fodor Ágnes, a Fogyatékos Emberek Szervezeti Tanácsának (FESZT) alelnöke, Fördõs Attila, váci polgármester, Földesi Erzsébet, a Fogyatékos Emberek Szervezetei Tanácsának elnöke, Hajdu László, XV. kerületi polgármester és Holopné Schramek Kornélia, XIII. kerületi alpolgármester, a díjazott kerületek, illetve települések képviselõi a FESZT által alapított Befogadó magyar település díjak átadási ünnepségén a Parlamentben 2016. április 8-án.
Balról: Vargáné Dr. Sürü Renáta, Csányi László, Dr. Kocsis Máté, Kövér László, Fodor Ágnes, Földesi Erzsébet, Fördős Attila, Hajdu László, Holopné Schramek Kornélia MTI fotó: Illyés Tibor
Az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpont lelkes csapata
Az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpont lelkes csapata

Közösségi megosztás