Utazás fogyatékos emberként: autizmussal élek
Szemelvény – egy autista lány gondolatai a közösségi közlekedésről, London
Utazás fogyatékos emberként: autizmusal élek – napokig tart míg kiheverek egy metrózást
Az autista Claire szerint „A világ rendkívül kiszámíthatatlan és zűrzavaros hely. Állandósult napi rutinra van szükség, így tudom,hogy mi fog történni. Mikor terelések, korlátozások, vagy útfelbontások, járat kimaradások vannak ez nemcsak egyszerűen zavaró számomra, hanem egyenest a világvége,”- Clare Lindsey
A 38 éves Greenwich-i Claire Lindsey meséli el a történetet, aki autizmussal és rendszeresen metrózik.
Az autizmus egy láthatatlan fogyatékosság: nem nézek ki autistának vagy fogyatékosnak a legtöbb ember nincs tudatában a fogyatékosságomnak.
– Az autizmus miatt hiperérzékeny vagyok a zajokra. Egyáltalán nem tudom figyelmen kívül hagyni a háttérzajokat, a fényeket a mozgásokat és az illatokat. Egyensúlyi zavaraim vannak, ami annyit jelent, hogy segítségre van szükségem a közlekedésben. Számos olyan helyzet adódik, amely akadálymentes egy kerekesszékes számára az autizmus miatt nekem viszont nem az.
Ha a lift esetleg nem működik, vagy egy adott napon túl sok az ember, akkor kénytelen vagyok félbeszakítani az utazásomat és hazamenni. Ha csak lehet elkerülöm a csúcsforgalmat,mert a tömegtől és a zajtól félek. Ez számos lemondott találkozót eredményez (sokszor már hetekkel előre lebeszélt találkozókról van szó).
Irigylem azokat az utasokat,akik csak úgy egyszerűen megjelennek az állomáson és gondolkodás nélkül vonatra vagy buszra szállnak. Metrózni számomra olyan, mint egy extrém hullámvasútozás. Én képtelen vagyok egyszerűen csak odaérkezni valahova és akármelyik állomáson elboldogulni. Számomra ez egy ismeretlen hely ,félelmetes és nehezen birkózok meg vele.
Gyógyszert kell szednem a szélsőséges szorongásos állapot kezelésére és több napig eltart, mire egyetlen utazást kiheverek. Minden egyes utazás rengeteg tervezést igényel. Bármilyen változás, teljesen mindegy hogy milyen kicsi félelmet és feszültséget kelt.
A világ rendkívül kiszámíthatatlan és zűrzavaros hely. Állandósult napi rutinra van szükség, így tudom,hogy mi fog történni. Mikor terelések, korlátozások, vagy útfelbontások, járat kimaradások vannak ez nemcsak egyszerűen zavaró számomra, hanem egyenest a világvége, autisztikus összeomláshoz vezethet, ez egy extrém pánikroham, ami ájulást okoz nálam. A személyzet tagjai közül mindig keresek magamnak segítséget különösképpen, ha metrózok, de az utazóközönség tagjai közül is meg kell kérnem embereket. Ez különösen nehéz, nemcsak azért, mert nehezen kommunikálok, hanem azért is, mert a láthatatlan fogyatékosság miatt nem mindig nyilvánvaló, hogy milyen segítségre van szükségem.
A többi utas azzal sincs tisztában, hogy egy láthatatlan fogyatékossággal élő miért tarthat igényt az elsőbbségi ülőhelyre. Ezért használom most a Transport for London (London Közlekedési Vállalata) elsőbbségi helyet biztosító jelvényét és kártyáját,de mielőtt ez megjelent volna gy„autisztikus” feliratú jelvényt viseltem, amely az emberek számára nyilvánvaló jelzés volt a fogyatékosságomra vonatkozólag.
A jelvény kétféleképpen is segített nekem: Először is alkalmazottnak hittek, így segítséget tudtam kérni. Másodszor kevesebb volt a konfliktus amiatt,hogy helyet kértem, vagy mert a többi utas úgy gondolta,hogy nem kellene ott ülnöm és agresszívan okoskodott. Szerintem ez azért van, mert a közvélemény általában nem tud a láthatatlan fogyatékosságokról. Ez a közlekedési hálózatban használatos szimbólumokra és plakátokra is vonatkozik; ezek csak a látható fogyatékosságokat jelzik.
Számomra a hozzáférhetőség nem a rámpákat és a lifteket jelenti. Idetartozik a zaj és a piszok mérséklése, könnyen érthető jelzések készítése, könnyebben használható jegykiadó automaták, egyszerűbb tájékozódás az állomásokon, könnyebben elérhető és felkészültebb személyzet.
A változtatások szűkített listáját egyszerű áttekinteni, de óriási hatással lenne számunkra a tömegközlekedés hozzáférhetősége szempontjából. Olyan változásokra gondolok, mint amilyeneket a turisták, a paralimpikonok és az angolul nem beszélők kedvéért az olimpia idején vezettek be.
Persze azért nem minden rossz! Az egyik legjobb dolog az autizmusban, hogy én több részletet veszek észre. Tetszik a közlekedéshez kapcsolódó művészet és design, különös tekintettel a metróra. Mindössze néhány változtatásra lenne szükség ahhoz, hogy a metró rendszere mindenki számára jobb legyen.
Mark Evers a Transport for London (TfL) a fogyasztói stratégiáért felelős igazgatója a következőket mondta;
- Sokat teszünk azért, hogy a londoni közlekedés mindenki számára hozzáférhető legyen. Haladunk, de még többet és gyorsabban kell tennünk. A fontossági sorrend tekintetében ez az egyik legelső dolog és mindig örömmel fogadjuk a fogyasztók visszajelzéseit és ötleteit.
Kipróbáltunk egy új ülőhely kérő „Please offer me a Seat” (Kérem adja át a helyét” ) feliratú kitűzőt láthatatlan fogyatékossággal élők segítésére és hamarosan széleskörben bevezetésre kerül.
- A 2016 őszi sikeres kipróbálást követően az utazásban résztvevők 72 %-a arról számolt be, hogy a kitűzőnek köszönhetően könnyebben utazott, 86 % bátrabban kért ülőhelyet a közösségi közlekedési eszközön, 98% ajánlaná a kitűzőt és a kártyát olyasvalakinek, akinek szüksége van rá, vagy hasznára lenne.
Forrás: