Önvezető autók járnak Budapesten

Terület:
termékek

,, A Szépvölgyi úton működő AImotive elsőként megkapta az engedélyt, hogy önjáró autókat tesztelhessen a hazai közutakon. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag bárhol szembejöhet velünk egy robotsofőr által vezetett, szenzorokkal telepakolt jármű.

A kormány nemrég jelentette be, hogy Zalaegerszegen elkezdenek felépíteni egy pályát a robotautók teszteléséhez, aminek nagyon örültek az ilyen technológiákon dolgozó cégek. Az AImotive autóiban különleges kiképzésen átment sofőrök ülnek, akik pontosan tudják, hogy egy robotsofőr működése közben mire és miként reagálhatnak, hogyan kell közbeavatkozni. Az engedély egyik alapfeltétele volt, hogy a kormánynál valóban ott is kell ülnie valakinek, nem rohangálhatnak az autók teljesen üresen.”

De hogyan is néz ki egy teljesen önvezető jármű fogalomban külföldön? Az alábbi videóban látható:

Cikk forrása: Index.hu, http://index.hu/tech/2017/07/12/onvezeto_autok_ja
rnak_budapesten/

 

Közösségi megosztás