Egyetemes tervezés az IKEÁ-ban

IKEA logo blue and yellow

Ma, amikor a szolgáltatások kínálati piacán a versenyzők szoros küzdelemben vívják harcukat a vásárlókért, fontos, hogy a szolgáltatások kialakításánál minél többféle fogyasztó igényét vegyék figyelembe. Többen felismerték már Magyarországon is, hogy pl. a vevői elégedettséget, mint a jó marketing egyik alapját, az a vásárlói környezet adja, amely mindenki számára használható, korra, nemre, fogyatékosságra tekintet nélkül. Az ilyen környezet kialakítását az un. egyetemes tervezés módszerének alkalmazása teszi lehetővé, amely elősegíti, hogy a jövőbeni környezet minden egyes vásárló számára használható legyen.

Az egyetemes tervezés módszerének figyelembevétele történt meg az IKEA új családi mosdóinál is, amelyeket 2014. decemberében adtak át használatra. Az IKEA felkérte az Egyetemes Tervezés Kutató és Információs Központot arra, hogy az akkori akadálymentesség szempontjai szerint kialakított mosdóikat újragondolva olyan mindenki által jól használható családi mellékhelyiségek kialakítására kerüljön sor, amelyeket fogyatékossággal élő személyek, gyerekek, idősek és kismamák egyaránt tudnak használni.

A Központ dolgozói különböző fogyatékossággal élő személyek, akik felhasználói tesztcsoportot alkotva tervezők, beruházók számára adják át azokat a mindennapjaikban megtapasztalt ismereteket, amelyeket, ha termékek, szolgáltatások, vagy akár informatikai alkalmazások előállításánál figyelembe vesznek, ők is másokkal egyenlő módon tudják használni az újonnan kialakított termékeket.

A munka kezdeti fázisban a Központ tesztcsoportja felmérte a helyiségeket, amelyek alapján a Központ hallássérült rehabilitációs mérnöke, szakmai vezetője elkészítette a minden igényt kielégítő terveket.

A Magyarországon működő nemzetközi áruházláncok és bevásárlóközpontok már elkezdtek jó példát mutatni annak a szemléletnek a megvalósításában, melynek célja, hogy a szolgáltatásaik a vásárlók lehető legszélesebb köre számára alkalmasak legyenek. Ehhez szükséges az a tervezési módszer alkalmazása, amely már kezdeti szakaszban bevonja a potenciális felhasználókat és velük együtt alakítják ki a szolgáltatásokat.

2014december 038 ikea

A fogyatékossággal élő személyek tapasztalati tudását nem szabad kihagyni a tervezés és kivitelezés során, hiszen csak így kerülhető el olyan megoldások alkalmazása, amelyek – pl. téves ismeretek alapján – nem adnak választ a felhasználók valós igényire. Számtalan ilyen esettel találkoznak a fogyatékos emberek más bevásárlóközpontokban és az akadálymentesítés céljából elvégzett beruházásoknál – mondta Hortobágyi Éva, a Központ szakmai vezetője.’

A mosdók tavaly év végi átalakítási munkálatainál az IKEA úgy döntött, hogy a fogyatékos emberek igényeit közvetlenül maguktól az érintettektől szerzi be és bízta meg a fogyatékos emberek által működtetett Egyetemes Információs és Kutató Központot a mosdók megtervezésével, és a kivitelezés nyomon követésével. Így készültek el jelenlegi családi mosdók az Örs vezér téri IKEÁ-ban gyerekek, családok és fogyatékos személyek, mint speciális felhasználók igényeire odafigyelve, remélhetőleg mindenki megelégedésére.

ikea2

 

Az eredeti állapotok: Az előzetes felmérés megállapította, hogy a felújítandó mellékhelyiségekben több ponton lesz szükség más megoldásra. Az ajtók nehezen nyíltak, a kerekesszékes felhasználók számára a nyitást és zárást segítő kapaszkodók hiányoztak.

A mosdók használata sem volt egyszerű, hiszen a WC-k mellett a kapaszkodókat nem megfelelően helyezték el. A kerekesszékről történő átülés is nehézkes volt. A WC papír tároló túl messze volt elhelyezve, így elérése nehéz vagy lehetetlen volt, és ugyanez volt a helyzet a kézmosó mellett elhelyezett szappanadagolóval is.

Ikea akadálymentes mosdó átalakítás előtt
Ikea akadálymentes mosdó átalakítás előtt

A kapaszkodó túlságosan közel helyezkedett el a WC kagylóhoz és a kerekesszékkel való ráfordulás nehézkes vagy kivitelezhetetlen volt.

Kézmosó a felújítás előtt
Kézmosó a felújítás előtt

A csaptelepnek nem volt elég hosszú a karja és a szappanadagoló is nehezen elérhető volt.

Akadálymentes mosdó bejárata átalakítás előtt
Akadálymentes mosdó bejárata átalakítás előtt

Az ajtó nyitása nehézkes volt az ajtó behúzó szerkezet miatt. Az ajtó szélességének méretei ugyan megfelelőek voltak, de nem volt rajta kapaszkodó, mely a kerekes székeseknek az ajtó nyitását és zárását elősegíti.

Az ajtó becsukását/nyitását nehezítő szerkezet
Az ajtó becsukását/nyitását nehezítő szerkezet
Kézmosó átalakítás előtt
Kézmosó átalakítás előtt

Az átalakítás előtt a kéztörlő adagoló magasan volt, nehezen mozgó kerekesszékesek és gyerekek nem tudták könnyedén elérni.

 

A felújítás után:

A fent felsorolt összes probléma kijavítása mellett az átalakított mosdókban újabb megoldások segítik a használhatóságot. Gyermekek számára is használható mellékhelyiséget alakítottak ki. Az alacsonyra szerelt WC és kézmosó nagyban megkönnyíti a kerekesszékes és kisgyermekes családok életét. Az ajtó olyan egyetemesen tervezett zárat kapott, amely pl. kézsérült ember számára is könnyen használható, ellentétben a korábbi, kicsi elfordító gombbal rendelkező WC zárral.

új könnyen nyitható zárszerkezet
egyetemesen tervezett zárszerkezet
hosszú széles akadálymentes bejutás a wc-hez
hosszú széles akadálymentes bejutás a wc-hez

Egyedül a legkisebb alapterületű újonnan átalakított mellékhelyiségnél nem szereltek fel külön gyermek méretű WC kagylót, hanem az alacsonyra helyezett akadálymentes WC kagyló kapott egy három lépcsőben le és felhajtható sima, mozgássérültek és gyerekek számára használható „ülőke” rendszert. A mosdókba külön lehajtható babapelenkázókat is beépítettek.

gyermekmosdó
gyermekmosdó

A nagyobb területű felújított mosdókban lehetőség nyílt arra, hogy a mozgáskorlátozott személyek számára használható mosdó mellé egy gyermekek számára készült mosdó is bekerülhessen. Ez nagymértékben megkönnyíti a kerekesszékes szülők és kisgyerekes családok életét.

A piperék kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy azok mindenki számára könnyen használhatóak legyenek.

A zöld csempéken a fehér kiegészítők kontrasztosan jelennek meg, így a gyengén látóknak is megkönnyítik a tájékozódást anélkül, hogy a helyiség veszítene esztétikai értékéből.

gyermek és felnőtt kézmosó egymás mellett
gyermek és felnőtt kézmosó egymás mellett
akadálymentes mosdó, a szemetes könnyen elmozdítható
akadálymentes mosdó, a szemetes könnyen elmozdítható
akadálymentes családi mosdó
akadálymentes családi mosdó

 

 

Új piktogramot vezettek be. A családi mosdó képe és az akadálymentességet jelölő piktogram külön feliratok nélkül is világosan és könnyen értelmezhető mindenki, így külföldiek, gyerekek, értelmi fogyatékos személyek számára.

kapaszkodók
kapaszkodók
kapaszkodók
kapaszkodók

A Mozgássérültek Budapesti Egyesületének Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpontja várja azon cégek megkeresését, akik számára fontos, hogy beruházásaik valós fogyasztói igényekre adjanak választ, akiknek célja, hogy termékeik, épületeik, szolgáltatásaik mindenki számára használhatóak legyenek, beleértve azt a felhasználói csoportot is, amely eddig szinte elérhetetlen volt számukra.

 

 

 

 

Közösségi megosztás